Negyedével nőtt az Airbnb szállásokon eltöltött vendégégéjszakák száma

Budapest, 2019. október 28. - Az Airbnb aktivitása 2017-hez hasonlóan 2018-ban is jelentős növekedést mutatott, 25%-kal növekedett a vendégéjszakák száma, ami 2018 végére meghaladta a 1,8 milliót. Ezzel 2016-hoz képest közel 70%-kal növekedett az Airbnb szálláshelyen eltöltött vendégéjszakák száma, derül ki a Colliers International és a Hotelschool The Hague friss, Budapestre vonatkozó Airbnb elemzéséből.

Az Airbnb piaci részesedése az eltöltött vendégéjszakákra vonatkozóan 2018 végére már elérte a 20%-ot. Következtetésképpen kijelenthetjük, hogy a már eleve magas piaci részesedését az Airbnb tovább tudta növelni a tavalyi évben, továbbá az elmúlt évek belvárosi kerületekre vonatkozó szabályozó rendeletei egyelőre nem tudták visszaszorítani az Airbnb terjeszkedését Budapesten.

Hasonlóan 2017-hez képest, az Airbnb foglalások erősen a belvárosi kerületekre fókuszáltak 2018-ban is, mivel a V., VI., VII. kerületben történt a budapesti foglalások 69%-a. A tanulmány szerint a VII. kerület vezeti az Airbnb foglalások koncentrációját 29%-kal (+4%-pont növekedés 2017-hez képest), melyet a VI. kerület követ 22%-kal (-1%-pont), valamint a harmadik helyet az V. kerület foglalja el 18%-kal (-3%-pont).

Ezeken a területeken a szobaárak általában magasabb árszintet képviselnek összehasonlítva a kevésbé népszerű kerületekkel, azonban a mért átlagár nem tudott tovább emelkedni 2018-ban.

A budapesti foglalható egységek száma 10%-os növekedést mutatott az előző évhez képest.  
A különböző típusú szálláslehetőségek közül 2018-ban is a teljes lakás volt a legkeresettebb opció a vendégek körében, mivel a foglalások 50%-a ilyen típusú szálláshelyen történt.

A bérbeadók többsége (61%) egynél több lakást adott bérbe, amely meghaladja a legtöbb európai nagyvárosban kialakult 40-50%-os átlagot. Ez alapján elmondhatjuk, hogy a budapesti Airbnb piacot inkább a professzionális bérbeadók dominálják.

„Az eddigi trendek alapján arra számítunk, hogy az Airbnb piac a következő években is növekedni fog, összhangban a Budapestre látogató turisták számának emelkedésével. A hazai szállodapiacon történő folyamatos és jelentős fejlesztések átadása a következő 2 évben várható, így a kínálat bővülésének köszönhetően az Airbnb piaci részesedésének gyors növekedése csökkenhet az elkövetkező években. Továbbá az egyre szigorúbb szabályozói környezet is visszafoghatja a növekedés ütemét. – mondta Steinfeld Tamás, a Colliers International piackutatási igazgatója.

A Colliers International és a Hotelschool The Hague friss, Budapestre vonatkozó Airbnb elemzése alapján szerkesztett kiadványban szereplő információk forrása az AirDNA által szolgáltatott, hiteles Airbnb adatbázis.


Forrás: Colliers International, Hotelschool The Hague


Related Experts
expert photo

Tamas Steinfeld

Associate Director | Hungary

Budapest

  • Tamás a legtöbb ingatlan típusra végzett már értékbecslést, amelyek között megtalálhatóak bevásárlóközpontok, irodaházak, szállodák, ipari létesítmények, lakó fejlesztések, valamint egyéb fejlesztési telekingatlanok. Az ingatlanértékelési megbízások mellett tapasztalatot szerzett vállalat illetve eszközértékelési megbízások terén is.

  • Értékeléseket számos célra készített már, úgymint értékesítési célok, finanszírozási célok, belső döntéshozási célok, valamint számvitel célok (Magyar valamint IFRS-nek megfelelően), amelyeket bankok, befektetők, ingatlanalapok és fejlesztők rendeltek meg.

  • Pályafutása során számos tanácsadási típusú megbízásban is részt vett, úgymint:

    -       Megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése;

    -       Optimális hasznosíthatósági tanulmányok elkészítése;

    -       Stratégiai tanácsadás bankok és ingatlan-befektető cégek részére.

  • During his work at Big4 audit/consultancy firms he has reviewed numerous property valuation reports prepared by external appraisers in order to provide an opinion, whether these valuations are suitable for financial reporting purposes.

  • A BIG 4 tanácsadó cégeknél eltöltött ideje alatt számos jelentős ingatlanbefektető és fejlesztő cég ingatlan portfólió értékelésének felülvizsgálatát végezte el, azok számviteli célú felhasználhatóságának megfelelése céljából.

View expert
expert photo

Gertrud Hausenblasz

Associate | Hungary

Budapest

Jelenleg az Értékbecslés és Tanácsadás Csoport piackutatójaként dolgozom a Colliersnél.

Diplomám megszerzése előtt még dolgoztam többek között a GE Healthcare vállalatnál gyakornokként, illetve az MKB és a Magyar Fejlesztési Bankban.

View expert